A 61 országban jelen lévő management consulting cég – amelynek kizárólagos magyarországi partnere az Értéktrend – világszerte kedvelt, elismert. Ezt jelzi, hogy a Fortune 1000 listán szereplő vállalatok több mint fele szerepel ügyféllistáján. A siker elsődlegesen a tudományosan megalapozott, mérhető eredményeket produkáló programoknak köszönhető.
Programjainkkal bizonyítani kívánjuk, hogy a sikeres, profitcentrikus vállalati gondolkodás kézenfogva jár az emberséggel.
Programjainkon – többek között – a következő szakemberek várják az Önnel való személyes találkozást.
Megalakulásától kezdve, pontosan 20 éven keresztül vezettem ügyvezető igazgatóként a McCann Erickson Budapest Reklámügynökséget.
1998-ban - Kelet-Közép-Európában elsőként - megkaptam az Európai Reklámügynökségek Szövetségének legmagasabb rangú kitüntetését.
A Média&Marketing című szaklap szavazói beválasztottak "Az 50 legbefolyásosabb ember a magyar médiaiparban" elnevezésű körbe.
A 2004-es megalakulása óta vezetem a 82 országban működő Superbrands Szervezet magyarországi szakmai zsűrijének munkáját.
Több felsőoktatási intézmény felkérésére végzek rendszeresen oktatói, vizsgáztatói, vendégelőadói munkát, elsődlegesen a vezetéstudomány, a személyes márkaépítés, a marketing és a marketingkommunikáció területén.
Munkámnak, végzettségeimnek (közgazdász-mérnöki diploma, gazdasági újságírói diploma, nemzetközi szakközgazdász diploma, közgazdasági doktori cím), valamint nyelvismeretemnek (angol, német, orosz) köszönhetően pályafutásom alatt több mint 80 hazai és nemzetközi konferencián szerepeltem előadóként és kb. 200 publikációm, interjúm jelent meg a médiában.
12 éve foglalkozom tréningek kifejlesztésével és megtartásával. Vezetői coaching tevékenységem során több ismert és elismert vállalatvezetőt segítettem munkájuk hatékonyabb végzésében, életvitelük kiegyensúlyozottabbá tételében.
Az Értéktrend Kft. keretein belül tanácsadással, coachinggal és tréningek kidolgozásával foglalkozom.
Üzenet Dr. Serényi Jánosnak: dr.serenyi.janos@ertektrend.hu
Marketingkommunikációs szakközgazdász záróvizsgával rendelkező üzemgazdász, gazdasági újságíró vagyok. A nyomtatott és az elektronikus sajtóban eltöltött évek alatt szerkesztői, riporteri, majd igazgató-főszerkesztői munkát végeztem.
1993-ban csatlakoztam a McCann Erickson Budapest Reklámügynökséghez, ahol a cég below the line csapatát vezettem. Egy feltörekvő kommunikációs szegmensben a rendezvény, promóció, PR és válságkommunikáció területén igazán sokszínű, változatos, kreatív munkát végezhettem. Olyan nagynevű cégek kommunikációját segíthettem, mint a Nestlé, az Eskimo/Algida, az Opel, a Pannon GSM.
Megtanultam, hogyan lehet egy üzenetet a szavakon túl megfogalmazni, hogyan adható át az üzenet élménybe, hangba, színbe, impresszióba csomagolva. Sok tapasztalatot szereztem arról, hogy a legsikeresebbek miként építik fel a csapatukat, mivel hódítják meg az ügyfeleiket, miként építenek partnerséget környezetükkel.
Mindezt a közvetlen értékesítést támogató technikává fejleszteni a Porsche Hungária SEAT marketing managereként volt alkalmam. A módosuló márkakép marketingkommunikációs megfogalmazása és az értékesítési helyeken történő megjelenítése szép feladat volt.
Majd eljött az idő, amikor igazi kihívásnak a saját cég építését és fejlesztését tekintettem. A társaság marketingkommunikációs feladatok mellett speciális kreatív média monitoring rendszert is fejlesztett, működtetett.
Az Értéktrend Kft-ben olyan technológiák, dramatizált környezet és szituációk fejlesztésén dolgozom, amelyben az ismeretek átadása izgalmas vagy éppen realisztikus élethelyzetekben, élményszerűen történik.
Üzenet Mészáros Zsoltnak: m.zsolt@ertektrend.hu
Tanácsadó szakpszichológus, pszichológia szakos tanár, közgazdász vagyok. Pszichológusi és tanári diplomámat az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Karán vehettem át. Az anyaintézményben 2008-tól oktatóként dolgozom.
Iskolapszichológusként a Kőbányai Nevelési Tanácsadó alkalmazásában tevékenykedem, mellette magánpraxisban egyéni és csoportos konzultációkat tartok. Önismereti forrásom a pszichodráma és pszichoanalízis.
Közgazdász diplomámat és a Nemzetközi Reklám Szövetség (IAA) marketing diplomáját az Oxford Brooks University által regisztrált International Business School Budapest gazdálkodási szakán szereztem. New Yorkban, Manchesterben és Frankfurtban reklámügynökségi, míg Budapesten a megbízói oldalról (Nestlé Hungária) ismertem meg a fogyasztói piac működését.
Az Értéktrend Kft. egyik vezetőjeként 2001 óta számos nagyvállalati döntéshozónak, menedzsernek, egészségügyben dolgozó szakembernek szóló hazai képzést terveztem, szerveztem és vezettem.
Üzenet ifj. Serényi Jánosnak: s.janos@ertektrend.hu
Napjainkban a cégeknek kizárólag olyan tanácsadásra, coachingra, tréningre van szükségük, amely:
Akkreditált cég vagyunk, amely szakmai garanciát és költségtakarékos tréningmegoldások igénybevételét biztosítja partnereinknek.
Óriási hazai és nemzetközi gyakorlati tapasztalatunk van a vállalatvezetés, a menedzselés, az oktatás és a képességfejlesztés terén.
Ügyfeleink képességfejlesztését neves kommunikációs szaktekintélyek, gazdasági szakemberek, trénerek, pszichológusok segítik.
Különleges oktatási eszközpark támogatja a hatékony munkánkat.
Nemzetközileg is egyedinek minősíthető saját fejlesztésű programjaink segíthetik Önt és cégét.
A világ egyik legelismertebb nemzetközi tréningcégének, a Persona Globalnak mi vagyunk a kizárólagos magyarországi képviselője.